2015. október 9., péntek

46. Swatch Creative Nail Designe part 1.

Ez lesz az első ilyen bejegyzésem, és egy olyan körömlakk márkát szeretnék megmutatni ami nekem is, majd hogy nem újdonságnak számít. Eddig egy darab lakkom volt ettől a márkától, és azt is kaptam. Most jelenleg 9 db körömlakkom van a márkától, és szintén ajándék volt. Igaz van két olyan ami kétszer van benne, de nem bánom, mert jó lesz franken alapnak, semmi sem megy kárba :D







A képeket a telefonommal készítettem, kicsit ellustultam, mert eddig fényképezőgéppel készültek de  a telefon van kéznél :D Azért szerencsére nagyon jó képeket lehet vele készíteni, maximum a borús időjárás szab határt :D de vakuval is szép majdnem, hogy színhű képeket lehet vele készíteni. Most lámpa alatt készültek a képek, így színhűbb mint vakuval. Az ecsete mindnek vékony, de nagyon szépen lehet vele lakkozni. Először egybe akartam venni a bejegyzést, de hét körömlakkról van szó.... így inkább egyesével mutatom meg a lakkokat, sajnos már két lakknál úgy nézem, hogy hosszú a bejegyzés, és még nem tartok a felénél sem :D



#127 Dark Secret


Egy vastag vagy két vékony rétegben fed, egy körmömre sikerült vastagra, többire vékonyan, így természetesen a vékonyabb réteg hamarabb is száradt :D A száradását nem figyeltem mert használtam gyorsszárító fedőlakkot, alaplakkot egyiknél sem, de fedőt mindegyiknél. Bár önmagában is szép fényes lenne, picit csíkoz mert metálos "beütése" van a lakknak, nem mindegyik ilyen, de amelyik igen ott majd úgy is írom.








6 megjegyzés:

  1. Nagyon szép árnyalat, tetszik!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép árnyalat "mélymetál" fényűnek látom, szerintem ez a legszebb! :)

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Nekem nem derült ki a posztból, hogy hol / mennyiért lehet kapni ezeket a lakkokat :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szia
      ajándékba kaptam a lakkokat, sajnos nem tudom hol vagy mennyiért lehet kapni

      Törlés