2017. október 18., szerda

164. TESZT Avon mark. Satin Matte | Pampered Princess

Mint a címből is látszik Avon lakkról írok tesztbejegyzést, 3 lakkot szeretnék majd megmutatni ebből a kollekcióból, ha lehet annak nevezni. Ez lesz az egyik, mert a másik kettő is külön bejegyzést fog majd kapni. Előre csak annyit, hogy nagyon elégedett vagyok mind a három árnyalattal, bár mindig is szerettem az Avon lakkjait.




Annyit még le szeretnék írni, hogy nem mostanában készült se a manikűr se a képek. 






Az ecsete a vékonyabb fajtájú, de én könnyen boldogultam vele. Ha jól emlékszem már egy rétegben is majdnem jó volt a fedése, de én mindig két réteget szoktam felkenni, itt is így tettem. Mivel szaténos matt finise van, így fedőlakkot nem kentem rá, megvártam amíg megszárad. Ami ha jól emlékszem olyan átlagos volt, nem az a lassan száradó kategória, mivel viszonylag hamar végeztem vele. ( gyerkőc kb 1-1,5 max 2 órát alszik/nap így általában abban az időben szoktam lakkozni )


Nekem nagyon tetszik a színe is, majd ki fogom próbálni fényes verzióban is, most sajnos nem is gondoltam rá, hogy kipróbáljam és megmutassam úgy is.


Két rétegben alaplakkra kenve látható a körmeimen.





Jobban szeretek kint a természetes fényben képet készíteni mint bent vakuval, így ha tudok/van időm napközben lakkozok ha olyan az idő is. Este is előfordul, de akkor marad a vakus kép, kivéve ha másnap még rajtam van és van fény.

Természetesen nem maradt így, készült manikűr is. Kellemest a hasznossal, egybekötöttem egy Born Pretty-s lemez tesztel :D Így készült a lakkhoz is és a lemezhez is manikűr és teszt :)






Amit használtam:





- essence sos power repair
- Avon mark. satin matte Pampered Princess
- Moyra Holographic No. 256
- Floral BPX - L017

Remélem tetszett az elkészült manikűröm, és nemsokára hozom a másik két manikűrt is.

Ti szeretitek az Avonos lakkokat? Van is esetleg? Szívesen elolvasnám, hogy ki miért szereti vagy nem szereti. :)

2 megjegyzés: