2015. december 17., csütörtök

61. Karácsonyi kihívás - 4. Karácsonyi díszek

Elérkezett Thimmike kihívásának az utolsó előtti fordulója, én nagyon élveztem minden fordulót. Örülök, hogy jelentkeztem a kihívására. Most nem akartam megcsúszni így előre "dolgoztam". A mostani témánk a karácsonyi díszek. Én imádok nyomdázni, és ha tehetem általában ezt a díszítést választom, így most is nyomdát választottam mint díszítést. És kiakartam próbálni egy új szerzeményt így ebben a bejegyzésben pár szót ejtenék is majd róla :)






Egy Lovely körömlakkról van szó amit nemrég láttam netem, és nagyon megtetszett, persze mikor kerestem sehol nem találtam, így már le is mondtam róla. Majd végül mikor csak bementem "körbenézni" az utamba akadt és természetesen nem is hagyhattam ott :D még egy társával együtt vettem meg mert pontosan nem emlékeztem rá csak arra hogy pirosas :) Természetesen mindegyik tetszett ebből a kiadásból, de nem lehettem mohó, így csak kettőt vettem meg belőle :)





Az alaplakk felkenése után két rétegben vittem fel a körmeimre, az állaga kicsit sűrű, de azért egy kis odafigyeléssel szépen lehet vele lakkozni. A száradása viszonylag gyors, mivel közben neteztem/játszottam, a képen önmagában látható, nincs rakta fedőlakk ( matt sem) nekem nagyon tetszik így is és fényesen is.






Nagyon tetszett így nem tudtam csak egy képet kiválasztani, hogy megmutassam :)










Sajnos fényesen elfelejtettem lefényképezni, de végül is nem gond mert csak két ujjam körmét díszítettem nyomdával. Úgy éreztem ha mindre tennék már sok lenne, így pont megfelelő szerintem. A hátterem a szobánkba vett kis műfenyő adja ami félig--meddig fel van díszítve,  :)

Amit használtam:









  • Alaplakk: Eveline 8in1 total action
  • Lovely Luxe Girl Nr 7
  • Nyomdalakk: Moyra Metal Effect No. 305
  • Lemez: Pet'la Plate ho-ho-ho
  • Fedőlakk: Seche Vite dry fast top coat

Nézzétek meg a többiek manikűrjeit is :)






24 megjegyzés:

  1. Nagyon szép lett, a háttér csodás mögötte! (-:

    VálaszTörlés
  2. Én is ezt a lakkot használtam szerintem, ha nem néztem félre. Nagyon szép lett a manikűr! Tetszik! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen, amúgy nálad láttam ezt a lakkot, ha jól emlékszem :) és nálad tetszett meg :) köszi szépen :)

      Törlés
  3. Gyönyörű lett, tényleg elég két ujjon, így pont elegáns. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszi :) igen, meg nagyon tetszett az alapszín, így nem akartam mindet elfedni mintával :)

      Törlés
  4. Haha, nahát, nagyon egyformán gondolkodtunk. Én is ugyanezt a lemezt használtam, ugyanezt a Moyra lakkot, és sintén Luxe Girlt csak egy másik árnyalatot :) Sajnos nekem nem sikerült ilyen szépre most a nyomdázás. Háttérnek pedig az ugyanilyen fehér fenyőmet akartam én is használni, de sajnos pár nappal később díszítettem csak fel :D Nagyon szép ünnepi manid lett!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen megnéztem a tiedet is ( őszintén mostanában nagyon inaktív vagyok, amint van időm beidőzítem a bejegyzést és annyit ülök laptop előtt, ágyban fekve kényelmesebb telefont nyomkodni esetleg nézni filmet vagy valamit :D ) itt enyém sincs még teljesen kész, igaz csak égősor került rá :) azóta azt használom háttérnek a fotózáshoz :D nem tudom mi lesz ha majd el lesz rakva :D

      Törlés
  5. Csodás lett,nekem nagyon tetszik!:) Szép ez a Lovely lakk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszi:) igen, már lemondtam róla hogy nem találom sehol mikor végül ráakadtam :)

      Törlés
  6. Nagyon szép lett! Érdekes, mert ezek a Luxe lakkok annyira nem nyűgöztek le, de most nálad ez az árnyalat megfogott, és tényleg szép matt jellegűen és fényesen is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszi :) én is másnál láttam és tetszett meg a lakk, mivel csak úgy nem megyek nézelődni, csak ha neten valakinél meglátom vagy látok valamit, akkor megyek el megnézni, sajnos nincs gyalogtávra se rossmann se müller, dm meg főleg :D

      Törlés
  7. Hú, de szép! Ez a piros nekem is kell :)

    VálaszTörlés