2016. augusztus 5., péntek

106. Narancs - arany manikűr

A másik Evelines körömlakkom is kipróbáltam, de két réteg után is átlátszott a körömvégem. Lehet egy harmadik réteggel már jó lett volna, de nem volt kedvem felkenni, inkább egy arany cillámos holó lakkot kentem rá mint fedőlakkot. Ugyan ezzel a lakkal kentem ki a kisujjam két rétegben, majd nyomdáztam.





Persze nem akartam, hogy nagyon elfedje az alapszínt az arany lakk így csak keveset próbáltam kenni belőle. Sajnos nem készítettem képet magáról az alap színről. Ez nem mostani lakkozásom, de amennyire emlékszem a másikhoz hasonlóan közepesen széles és lekerekített az ecsete, jól lehet vele lakkozni, az állaga is pont jó. Mint írtam két réteg van a körmimen, így az arany csillámok miatt, vagy nem tudom de nem látszik át a körömvégem, de majd ha lesz úgy időm/kedvem biztos felkenem majd, hogy ha három réteget használok belőle úgy elég-e. Az arany lakk egy franken lakk, még Adéltól kaptam kb. egy éve arany csillámport és azt kevertem átlátszó körömlakkba. Persze mivel hajlamos leülepedni az aljára jó sok-sok-sok és még több rázás után :D már jó lesz az állaga. Majd díszítésként nyomdáztam rá a Moyra fekete nyomdalakkjával és egy born prettys lemezzel. Persze szokásosan alaplakkal kezdtem és a végén fedőlakkal zártam.







Amit használtam:






  • Alaplakk: Eveline 8in1 total action
  • Eveline Cosmetics - 056
  • Franken Polish by Akane
  • Nyomdalakk: Moyra Stamping Polish - SP.06
  • Lemez: Qgirl - 022
  • Fedőlakk: Seche Vite dry fast top coat
Remélem nektek is tetszik a manikűröm, én szerettem hordani, nekem nagyon tetszett, így gondoltam megmutatom. :)

2 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszik a manikűr,elképesztően gyönyörű az a Franken lakk! *-*

    VálaszTörlés