2016. szeptember 1., csütörtök

113. TESZT Born Pretty Holo Polish 23.

A jó időt kihasználva úgy döntöttem, hogy felkenem a lakkot. Hiszen ki tudja mikor lesz még ilyen jó idő, mikor ilyen szépen süt a nap. Az üvege igen csak picurka, olyan fura volt, ilyen kis üveges lakkom nem nagyon van. De szerintem nagyon cuki, az ecsete az szerintem pont jó, én szeretem az ilyen ecsetű lakkokat. Ami elsőre szoktaltan volt, az az hogy kicsi a kupak és az ecset szára is, de ettől függetlenül nem okozott gondot a lakkozásban. Az üveg 6ml csodát tartalmaz, nekem nagyon tetszik a színe,netes képen is ahány volt annyi féle színt láttam. Láttam akinél inkább rózsaszín, volt akinél rendesen pirosnak látszódott... de úgy döntöttem ettől függetlenül is kell ez a lakk. Én a saját kezemen inkább rózsasíznesnek látom mint pirosnak, de nagyon szép színe van.




A lakkról a képeket még akkor készítettem mikor megérkezett, szerencsére akkor is nagyon szépen sütött a nap.





Mint a képen is lehet látni a kupakja levehető. Én úgy lakkoztam, hogy rajta hagytam, kíváncsi voltam úgy mennyire lehet lakkozni, nem okozott gondot a lakkozása, de majd kipróbálom kupak nélkül is, hogy úgy milyen, melyik lesz a kényelmesebb.

Alaplakk felkenése után kentem fel a lakkot, készítettem képet egy rétegben, egy rétegben fedőlakk nélkül, végül fedőlakkal is.

Egy rétegben:





Két rétegben, fedőlakk nélkül:





Két rétegben fedőlakkal:




A lakkozás mint írtam nem okozott nagy gondot, csak kicsit szoktatlan volt, hogy olyan rövid az ecset szára, javítanom inkább csak a jobb kezemen kellett ott is csak minimálisan. A száradása kicsit lassú, én legalább is úgy éreztem, közben neteztem, így az időt nem figyeltem, hogy pontosan mennyi idő telt el 1-1 réteg között. Így a végén inkább használtam gyorsszárító fedőlakkot.

A terméket tesztelésre kapta, de ez nem befolyásolta  a véleményemet. Mint a képen is látszik egy rétegben is egész jó a fedése, így biztos kipróbálom majd nyomdázni is, szerintem lehet vele, csak lehet sajnálnám, mert tényleg kevés van az üvegben. Én mindenképp csak ajánlani tudom.

Amit használtam:




  • Alaplakk: Astor Lycra Care Power 3.
  • Born Pretty Holo Polish 23.
  • Fedőlakk: Seche Vite dry fast top coat

Ha megtetszett a termék ITT tudjátok megrendelni. Illetve ha használjátok az AKAQ10 kódomat akkor még kaptok 10%-ék kedvezményt is a rendelésetekből,ha teljes árú terméket vesztek. Az oldalt pedig ITT találjátok, érdemes körülnézni. 



2 megjegyzés: