2018. július 28., szombat

189. TESZT Avon True Colour | Endless Sky, Purple Oasis, Tranquility

Ebből a három lakkból nem is tudok kedvencet választani, mindegyik nagyon tetszik, na jó egy nagy kedvencem még is van, na de majd kiderül melyik, írni fogom az adott lakknál.







Ez is egy gyönyörű menta szín, nagyon tetszik. Két rétegben van a körmeimen fedőlakk nélkül. Állagra a szokásos minőség, ecsetét nagyon szeretem, száradást nem figyeltem, mert két réteg felkenése után lefotóztam majd kentem rá gyorsan száradó fedőlakkot.




Szokás szerint csak két ujjam körmére nyomdáztam a Moyra ezüst nyomdalakkjával illetve egy Born Pretty lemezzel és fedőlakkal zártam.


Purple Oasis:






Ez egy gyönyörű lila, talán orgona lila?! de mindenesetre ez is egy nagyon szép árnyalat. Ennél volt egy kis keveredés, annyira mondogattam magamnak, hogy ne felejtsem el lefotózni, hogy rákerült a minta és akkor jutott eszembe, hogy önmagába nem fotóztam le :D Szóval itt most a mintás körmös kép volt előbb és utána ez, mert lemostam a két mintás körmöm és újrafestettem :D Állaga a szokásos, ecsete is, illetve száradást nem figyeltem.




Szokás szerint a Moyra egyik nyomdalakkját használtam, az aranyat, viszont kivételesen már nem egy Born Pretty lemezről van a minta, hanem egy Beauty BigBang lemezről.


Tranquility:





Erre emlékszem, hogy három réteg kellett belőle a teljes fedésig, mivel általában a két réteg elég szokott lenni, sőt van ami már egy rétegben is szép. Természetesen ez lett a kedvencem, egy gyönyörű halvány rózsaszín szín apró csillámokkal illetve egy kis shimmerrel?! ebben nem vagyok valami jó, hogy az ilyeneket megnevezzem. De már üvegben ez tetszett a legjobban és felkenve is imádom.




A Moyra fekete nyomdalakkjával nyomdáztam, itt még egy Born Pretty lemezzel, majd fedőlakkal zártam.


Hogy tetszett a bejegyzés, illetve a lakkok és manikűrök? 

6 megjegyzés:

  1. Ezt már nagyon vártam! *3* A Purple Oasissal, szeretném, ha egyszer mindenképp csinálnál nekem egy manit. *3*

    VálaszTörlés
  2. Amúgy az Avok lakkok neveit annyira szeretem! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, jobban szeretem ha van egy lakknak valami neve mint csak egy szám...

      Törlés
  3. Anynira szép mindegyik, de főleg az Endless sky és a Tranquility nyerte el a szívem *3*

    VálaszTörlés