2015. december 15., kedd

60. December színei - Fehér

Elérkezett Isabella kihívása a következő fordulóhoz, ami nem más mint a fehér. És így  akihívás feléhez érkeztünk, igaz én megcsúsztam egy nappal, mert hétvégén nem voltam itthon. Hétfőn pedig amit elterveztem és megcsináltam annyira nem tetszett hogy egyből mostam is le. Utána meg már nem volt időm/kedvem. ( kezdődő fejfájás )

Végül ma "megálmodtam, hogy mit is szeretnék ami tetszik is, csak sajnos a fényviszonyok miatt nem sikerültek a vakus képek, mert kb semmi nem látszik belőle :( mert lett fényes meg matt verzió is, de csak a mattot tudom megmutatni, mert a végén csináltam pát lámpa alatti képet is, és azon lehet valamennyire látni a lényeget, így azokat tudom csak feltölteni.









Alaplakk felkenése után 2 réteg fehér lakkot vittem fel a körmeimre majd gyors szárító fedőlakkot. Utána két rétegben vittem fel a pelyhes fedőlakkot majd ott is gyors szárító fedőlakk.  Majd készítettem pár képet és lekentem matt fedőlakkal, mint írtam a képek nem sikerültek, így csak a matt változatot tudom megmutatni.










Amit használtam:






  • Alaplakk: Eveline 8in1 total action 
  • Moyra No. 03
  •  essence nail art special effect topper 08 night in vegas
  • Fedőlakk: Seche Vite dry fast top coat
  • Matt fedőlakk: Flormar matifying top coat

Nézzézek meg a többiek manikűrjeit is :)


9 megjegyzés:

  1. Imádom, annyira elegáns a fehér a pelyhekkel tuningolva! :)

    VálaszTörlés
  2. Egyszerű és nagyszerű, nagyon tetszik! :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon tetszik! Olyan elegáns, ünnepi lett a pelyhes lakkal.

    VálaszTörlés
  4. Az az essence pelyhes lakk mekkora sztár volt. :D
    Szép lett a manikűr, mint egy havas táj, amin megcsillan a nap egy-egy kósza sugara. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen, már bánom, hogy nem vettem belőle utánpótlást, emiatt ritkán használom mert félek, hogy elfogy :D
      köszi szépen, örülök, hogy tetszik :)

      Törlés