2015. december 30., szerda

67. December színei - Csillogó

Elérkeztünk Isabella kihívásának utolsó állomásához, én nagyon szerettem minden fordulóját. Csak most kezdtem bele igazából az ilyen kihívásokba, Thimmikéjé volt az első és ez, vagyis párhuzamosan, de nagyon tetszik így biztos vagyok benne ha lesz akkor jelentkezek rá ( Thimmike már indított is egyet amire jelentkeztem, oldalsávba meg is tudjátok nézni )







Én erre a témára egy egyszerű de ( szerintem )mutatós manikűrrel készültem. Alaplakk utáán két rétegben használtam az egyik franken lakkom, a színt tudtam mit szeretnék, csak ki kellett választanom, hogy melyik lakk legyen. Azért is erre a franken lakkomra esett a választásom, mert már régebbi darab de még nem próbáltam ki, így gondoltam itt a remek alkalom.




Két rétegben látható a körmeimen fedőlakk nélkül. A száradását közepesnek mondanám, nem volt túl gyors, de biztosra akartam menni és inkább hagytam neki több időt a száradásra. Fedőlakkot csak a legvégén tettem rá.






Bocsi, hogy ennyi képet teszek be róla, de nekem nagyon tetszik, így gondoltam mutatok még képet róla. :)



Majd a középső- és gyűrűsujjamra nyomda minta került, a többire pedig egy csillámos fedőlakk ami a mai téma akar lenni, a csillogó. :)











Őszinten megvallva imádom a mindenféle csillámos fedőlakkokat, van is jó pár. De az igazat megvallva ritkán használom őket, ami amiatt van, hogy vagy nyomdázok, vagy pedig valamilyen holo lakkot kenek fel amit nem akarok csillámos fedőlakkal "eltakarni", így nem használom őket annyit mint régen. Persze megvállni nem tudnék tőlük, mert biztos akor épp azt a csillámos fedőt szertném használni :D És van is 2 db csillámos franken fedőlakkom is. Ha jól mlékszem ezt a csillámos fedőlkkomat se használtam még, pedig milyen szép.

Miután felkentem a csillámos fedőlakkot, és a nyomdázás is megvolt, csak ezután használtam fedőlakkot.



Amit használtam:








  • Alaplakk: essence nail candies 6in1 02 always in my mint
  • Franken Polish by Akane ( rózsaszín)
  • Csillámos fedőlakk: Collection Bedazzled nail effects 2 Tea At The Glitz
  • Nyomlalakk: Moyra Metal Effect No:. 305
  • Lemez: Pet'la Plate Falke No More
  • Fedőlakk: Seche Vite dry fast top coat


Nézzétek mega  többiek manikűrjeit is :)



4 megjegyzés: