2016. október 1., szombat

116. Franken Polish by Akane vegyes válogatás 1.

Gondoltam mivel sok franken lakkom van, és csak kevésről hoztam bejegyzést, így átnéztem mikről írtam, és összeszedtem több frankent is ami most épp a legjobban tetszik, és gondoltam csinálok egy ilyen összeválogatott bejegyzést belőle. Ahhoz túl sok van, hogy egyesével készítsek bejegyzést, de gondoltam többet teszek egy bejegyzésbe, 2-2 képet hozva mindegyikről. Ahogy van időm, meg jó idő a kép készítésére úgy felkenem és lefotózom majd őket, így nem lesz ez gyorsan megírt bejegyzés. De remélem ezt nem fogjátok majd bánni.



A képpel kicsit csaltam, mert ez még a körömlakkos bemutatós bejegyzésből van, persze már nem így néz ki a fiók, és több is van belőle, de kellett gyors egy kép, így ezt választottam.

Amit még le szeretnék írni ehhez a bejegyzéshez, hogy folyékony latexre kentem a lakkokat, fedőlakk nélkül. Sajnos azt már nem tudom megmondani, hogy melyik lakkot miből kevertem mert már nagyon régiek, és sok képem oda is veszett, így már nincs meg, hogy melyik miből van. 


Két rétegben van a körmeimen, még pont elcsíptem egy kis napsütést is.




Ez a lakk is két rétegben van a körmeimen mint az előző, fedőlakk egyik lakkozáson sincs.




Itt is két rétegben kentem fel, ez a franken lakkom az elsők között készült, itt már vakuval készült a kép, de majdnem színhűre sikeredett, talán egy árnyalatnyit sötétebb élőben.




Ebből a lakkból is két réteget használtam fedőlakk nélkül. Ebben a lakkban az a különleges, hogy a képen is látszik, hogy tele van apró csillámokkal, de nincs benne holo lakk. Azért is az egyik kedvencem, mert imádom a színét, vannak benne apró csillámok is, de még sem holo. Bár nem emlékszem mikből kevertem, de ha tettem is bele holo lakkot akkor csak keveset. 




Úgy gondoltam, hogy négyesével mutatom meg őket, most legalább is úgy jött össze, hogy négyet sikerült, de hatnál többet szerintem nem fogok betenni egy bejegyzésbe. És biztos észrevettétek, hogy nincsenek minyonok :D na ez csak ezért van, hogy ne kelljen külön a lakkokat is lefotózzam, így azt tartottam a kezemben, hogy lehessen látni.

Remélem tetszett ez a bejegyzésem is, hogy nem egyesével készítettem, de mivel már nem emlékszem mikből kevertem őket, így nem tudom kiegészíteni a bejegyzést a franken lakkhoz használt lakkokkal. És azért próbáltam mindegyikhez odaírni amit tudni lehet róla, de mivel a száradást most nem vártam meg így az nem véletlenül nem lett megemlítve. Inkább arra szolgál ez a fajta bejegyzés, hogy bemutassam a frankenjeim amit eddig még nem mutattam meg.

2 megjegyzés:

  1. Mindegyik gyönyörű, az első kék nyerte el legjobban a tetszésemet 😻 Egyszer kell csinálnod nekem ilyen színű körmöket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Gondoltam, hogy az lesz a kedvenced :D Legközelebb ha jöttök, akkor meglesz :3

      Törlés