2018. november 15., csütörtök

229. Masura | Emilia

Nemrég hozzám került egy nagyon gyönyörű árnyalatú körömlakk, úgy vettem meg valakitől akinek mégsem tetszett. De nekem nagyon tetszik, én nagyon szeretem, már akkor kinéztem mikor megjelent csak nem volt lehetőségem beszerezni, na de most. A címből kiderül hogy a Masura Emilia nevű árnyalatáról van szó. Szerintem a neve is nagyon szép, nekem tetszik az Emilia és gyönyörű árnyalatú maga a körömlakk is.




Postán maradó levélként érkezett, már alig vártam hogy megkapjam és szerencsére hamar ide is ért. Szerdán adták fel és pénteken már itt is volt, persze azonnal fel kellett kenni amint időm is volt. És ha már 2 hónap után előkerült a kedvenc lemezem végül azzal nyomdáztam rá a mintát is.





Alaplakk felkenése után két rétegben látható a körmeimen a lakk, ha jól emlékszem talán fedőlakk is van rajta, de nem vagyok benne teljesen biztos. Én élőben kicsit zöldesnek láttam amit képen sehogy se tudtam elkapni, de nekem így is nagy szerelem lett ez a körömlakk. Ez a harmadik lakkom a márkától, és mind a három lakkom szeretem. 




Az egyik kedvenc lemezem használtam ha már előkerült két hónap után és a Moyra fehér nyomdalakkjával nyomdáztam.  Már azon voltam, hogy rendelek egy másikat, de pont aznap előkerült. :D Mint az elemtöltőm, vettem, rá pár napra kimentünk szüleimhez erre ott előkerült :D De sebaj megkapta férj az elemtöltőt az elemekkel az xbox karhoz :D Na de a lemez az nem más mint a Born Pretty BP-109 lemeze, igaz én csak ezt az egy mintát szoktam használni, de ez a kedvencem. Nyáron egy időbe minden lakkra ezt nyomdáztam.

Remélem tetszett a manikűröm és a bejegyzés, én szerettem hordani a manikűrt. Ti hogy álltok az ilyen árnyalatokkal?

3 megjegyzés:

  1. Nekem is nagyon tetszik ez a lakk! (-: És nagyon jól is áll!

    VálaszTörlés
  2. nekem is van két masurám, az egyik legszebb lakkjaim *.* most elgondolkoztam hogy van-e kedvenc lemezem, azt hiszem én nem tudnék választani :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is szeretem őket*-* Ez a pikkely minta miatt kedvenc, más mintát nem is használtam, de mindig vannak kedvenc lemezeim, egyik kedvenceim a csipke mintásak, abból van több kedvenc lemez is.

      Törlés