2018. december 31., hétfő

246. Kihívás | Téli hangulat 5. Ajándék

El is érkeztünk a következő fordulóhoz, illetve én vagyok gyors volt időm készülni így előre elkészítettem pár témát, így már csak három téma van vissza a kihívásból. Azt tudtam milyen mintát szeretnék milyen színnel, csak az alapszín volt kérdéses, végül hamar meglett mi legyen.



2018. december 30., vasárnap

245. Kihívás | December színei - Csillogó

El is érkeztünk Bella december színei kihívásának utolsó állomására, ami nekem azért telt el gyorsan mert előre elkészítettem a manikűröket, muszáj volt, mert alapból csak így tudok készülni blogra, illetve ha időre kell egy manikűrről posztolni. Mivel most indítottam én is kihívást és sok egymás utáni napokra esett így kénytelen voltam előre dolgozni. Szerencsére a saját kihívásomra is sikerült kicsit előre dolgozzak, így nem fogok semmivel se késni.



2018. december 26., szerda

244. Kihívás | December színei - Arany

El is érkeztünk Bella kihívásának utolsó előtti témájához, végül sikerült új manikűrt készítenem mert az első valahogy még se tetszett. Ugyanazt  a lakkot használtam, ugyanazt a nyomdalakkot, csak más mintát és nem mindre csak két körmömre. Így már elégedett voltam a manikűrömmel.



2018. december 24., hétfő

243. Kihívás | Téli hangulat 4. Karácsony

A következő témánk a karácsony, Bella kihívásánál a zöld témánál fenyőt nyomdáztam, de vigyáztam, hogy fenyő, ne karácsonyfa legyen. Így most karácsonyfát nyomdáztam a témára, igaz a holo zöld lakk ugyan az. Mert az jó nyomdázni is így amiatt választottam azt.




2018. december 21., péntek

242. Kihívás | December színei - Zöld

Én teljesen abba a tudatba voltam, hogy ezt a bejegyzést már megírtam... de mégse. Bár így is előrébb vagyok vele szerencsére, de jobban szeretem ha kész a manikűr ha a bejegyzést is meg tudom írni hozzá, így biztos időben megleszek vele.



2018. december 20., csütörtök

241. Manikűrvadász 40. Karácsonyi forduló

Már elég régóta részese vagyok a manikűrvadásznak, na de eddig a karácsonyi fordulóról mindig sikerült lecsúsznom... na de most nem. Sajnos eléggé megfogyatkoztak a blogolók száma így a részvevők is... de most az is készülhet akinek nincs blogja, instagramon is ki lehet tenni, ami azért is jó mert így többen lehetünk. Nagyon régóta nem voltunk ennyien, nekem is instagram fiókról kellett vadásznom, akitől én vadászok régóta követem instagramon, nagyon szép manikűröket készít. Nem is volt egyszerű olyat választanom ami karácsonyira fordítható anélkül, hogy teljesen más lenne a végeredmény.



2018. december 17., hétfő

240. Kihívás | Téli hangulat 3. Díszek

El is érkeztünk a következő fordulóhoz, ami nem más mint a díszek. Kicsit bajba voltam, hogy milyen alapszínt kenjek... de végül egy olyan lakkot választottam ami már régóta megvan de még nem használtam. A díszekhez volt szerencsére több mintám is, így volt miből választanom.



2018. december 16., vasárnap

239. Kihívás | December színei - Fehér

El is érkeztünk a következő témához ami a fehér. Nem sok ötletem volt, így lakknak is egy olyat választottam ami megvan régóta csak még nem kentem fel, mintát is mást terveztem mint ami lett végül. De azt kell mondanom hogy nagyon tetszik a lakk, azt hittem ilyen homok lakk szerű az állaga miatt de nem az. Ez tipikusan az most hogy valamit kiválasztottam és olyan lett ami nagyon tetszett.



2018. december 14., péntek

238. Kihívás | Őszre hangolódva összefoglaló

Sajnos ez a kihívásom is véget ért, na de sebaj hisze már itt van a téli hangulat kihívásom illetve Bella december színei kihívása. Ötletem még nincs de szeretnék majd indítani további kihívásokat amint véget ér egy egy kihívásom. Úgy tervezem hogy mindig írok majd egy összefoglalót ha véget ér egy kihívás, így általában előbb is el fog készülni mint kikerülne.



2018. december 11., kedd

237. Kihívás | December színei - Kék

El is érkeztünk a következő témához ami nem más mint a kék szín. Azt tudtam, hogy valami világosat szeretnék, majd végül sikerült is kiválasztanom egy nagyon szép kék lakkot és azt használtam.



2018. december 10., hétfő

236. Kihívás | Téli hangulat 2. Mikulás

El is érkeztünk a kihívásom második fordulójához ami nem más mint a mikulás. Első próbálkozásra mikulás sapkát készítettem, de végül az nem lett jó így mást találtam ki. Pinteresten nézelődtem ötlet után majd találtam is és elkészítettem.



2018. december 6., csütörtök

235. Kihívás | December színei - Piros

El is érkeztünk a második fordulóhoz ami nem más mint a piros, visszanéztem az előző évre akkor részt vettem, hogy akkor miket csináltam, először úgy voltam ugyanazokat... majd végül úgy hogy még sem.  A piroshoz bégül sikerült ugyanazt :D na jó nem teljesen, mert itt más a piros alapszín meg a nyomda színe is.



2018. december 3., hétfő

234. Kihívás | Téli hangulat 1. Hópehely

El is érkeztünk a téli hangulat kihívásom első állomására ami nem más mint a hópehely, ezután lesz a mikulás. Így visszagondolva lehet fordítva kellett volna mert ez közelebb van időpontilag ténylegesen a mikuláshoz, na de már csak nemrég jutott eszembe.... Nem akartam már utólag bekeverni hogy felcseréljem. Ezzel párhuzamosan ott van Bella december színei kihívása is, ha minden jól megy tudok készülni mind a két kihívásra, Belláéból már csak az utolsó téma van vissza a csillogó, illetve lehet az aranyra még másik manikűrrel készülök, addig kiderül, nem vagyok teljesen elégedett a manikűrömmel amit a témára készítettem, a sajátomnál  a mikulásra van még meg a manikűröm.



2018. december 1., szombat

233. Kihívás | December színei - Ezüst

Bella idén is elindította a minden évben szokásos december színei kihívását, csak mivel azt láttam már nem aktív blogolás terén azt hittem nem fogja, így indítottam egyet. Ha sikerült akkor a sajátomon kívül az ő kihívásán is részt fogok venni, ha minden összejön és sikerül alkotnom a témáira. Egyből az elsővel itt is vagyok, szerencsém volt, mert én csak akkor tudok készülni ha előbb megcsinálom és sose tudom előre mikor milyen lesz a napom lesz-e időm rá vagy sem, alszik-e a gyerkőc és mennyit vagy nem alszik. Amennyire néztem lesz majd mikor egymás utáni napokon van a két kihívás...  majd igyekszem ahogy tudok. Nyilvánvalóan a saját kihívásomat majd előrébb veszem ha választanom kell a kettő közül melyikre alkossak... na de remélem sikerül mind a kettőre készülnöm.