2019. szeptember 30., hétfő

316. Kihívás | Körömlakk színek 8. Lila

El is érkeztünk a következő témához, én ezt a témát a fehér vagy fekete után egyből el is készítettem, mert volt úgy időm és ötletem is. Mostanában mindig úgy készültek a témára a manikűrök azt leszámítva hogy sokkal előbb, hogy mindegyiket hordtam is. Most ezt a kettőt nem hordtam csak elkészítettem, nem szerettem volna azt hogy majd ráér mert addig van idő, de aztán közbe jön valami és végül még se tudom elkészíteni... így inkább úgy döntöttem, hogy most van időm meg ötletem és elkészítem.


2019. szeptember 26., csütörtök

315. Lámás Franken lakkos manikűr

Mostanában nem volt olyan bejegyzésem ami nem kihívásra vagy tesztre készült volna, leginkább amiatt is mert semmi ötletem. A kihívást is ezért indítottam végül, hogy így akkor mindig van valami téma amire tudok bejegyzést készíteni. A sima lakkozásaim itt sose osztom meg, de ez a mostani annyira megtetszett, hogy úgy döntöttem ebből bejegyzés is lesz.

2019. szeptember 23., hétfő

314. Kihívás | Körömlakk színek 7. Fehér vagy fekete

El is érkeztünk a következő fordulóhoz, már előbb terveztem elkészíteni de végül nem úgy jött össze. Persze még most is előrébb vagyok hiszen egy hét múlva lesz csak aktuális a téma, de én szeretem előre elkészíteni mert sose tudom mikor lesz legközelebb időm.


2019. szeptember 19., csütörtök

313. TESZT | Avon mark. Gel Shine | Love Bug, Scream Green, Tropic Babe

A Szeptemberi újdonságok szerencsére ugyan azok voltak mint az Augusztusi így még tudtam onnan választani hármat, nehéz is volt még így is voltak bőven amik tetszettek volna, de nem bántam meg hogy azokat választottam amiket, mert mindegyik nagyon tetszik.

2019. szeptember 16., hétfő

312. Kihívás | Körömlakk színek 6. Vörös

El is érkeztünk a következő fordulóhoz ami a vörös szín, sokat gondolkodtam rajta mit lehetne, pirosat nem akartam de bordót se... aztán mentem a lakkokat megnézni mikor a kezembe akadt a választott körömlakk, amit nagyon szeretek bár ennek ellenére nagyon rég nem használtam.


2019. szeptember 12., csütörtök

311. TESZT | Avon mark. Gel Shine | Banana Cabana, Coral Rant, Honey Bee

A mostani Augusztusi újdonságok közül se volt egyszerű a választás, több lakk is volt és persze egyik jobban tetszett mint a másik... de végül csak sikerült kiválasztanom a három darabot. Annyi előnye viszont volt hogy a Szeptemberi újdonságoknál is ugyan ezek közül a lakkok közül lehetett választani így végül még sikerült onnan három másikat is kérni ami majd egy másik bejegyzésben lesz látható. Elsőre megijedtem, hogy nem kapom meg, mert nem kapták meg az e-mailem és akkor ugye nem látták, hogy mit szeretnék de szerencsére ideért a szeptemberivel egyszerre.

2019. szeptember 9., hétfő

310. Kihívás | Körömlakk színek 5. Nude

El is érkeztünk a következő témához ami a nude szín, szintén előbb megvagyok mint szoktam, de ezt most kivételesen nem fogom hordani mivel az előző téma manikűrje annyira tetszett, hogy a lábamra is elkészítettem illetve most azt akarom hordani ISMÉT, egymás után kétszer készítem el annyira tetszik, és ez nálam ritka.


2019. szeptember 5., csütörtök

309. TESZT | Nicole Diary - L08

Mikor megláttam ezt a lemezt tudtam hogy mindenképp kell, nagyon tetszenek az ilyen típusú minták, itt is több mintát használtam végül fel a három manikűrön belül.


2019. szeptember 2., hétfő

308. Kihívás | Körömlakk színek 4. Pelyhes fedőlakk

A következő téma az egyik kedvenc fedőlakkom, a pelyhes sokszor mindenre IS kenném :D Igaz szokás szerint hamarabb megvagyok, olyan kb 1.5 héttel előbb... most volt időm meg kedvem lakkozni illetve fejbe megvolt már egy ideje hogy mit is szeretnék.