2020. augusztus 31., hétfő

455. TESZT | BPS | Holo Series Nail Polish Laser Glitter Nail Art Varnish Polish | BP-FH14 Beautiful Eyes

 Szerencsére volt egy kis időm így gyors elkészítettem a manikűrt, majd a képeket is megszerkesztettem majd neki is álltam megírni  a bejegyzést. Így sokkal előbb meg is vagyok  vele mint amire ki szeretném majd tenni, de jobban szeretem így mint hogy végül nem lesz rá időm mégse és ki tudja mikor lesz legközelebb. Így már csak egy lakk van vissza a teszt csomagomból, majd lesz egy avonos illetve újabb négy ilyen lakk. Nekem nagyon megtetszettek így meglesz majd az összes árnyalat belőle.



Ez a mostani lakk egy nagyon szép lila árnyalat, nekem ez is nagyon tetszik, és a holoja egy álom, nagyon megszerettem.


Szerencsére nem felejtek el képet készíteni az üvegéről se, azt az egy alkalmat leszámítva.






Alaplakk után két rétegben kentem fel a körmeimre a lakkot, nagyon szépen lehet teríteni, nem túl folyós se túl sűrű, pont jó az állaga, önmagában mindenféle fedőlakk nélkül van a körmeimen.





Készítettem manikűrt is, tudtam valami csipkés mintát szeretnék, de nem teli körmöset, olyat ami nem túl kicsi de azért nem is fedi el az adott körmöt a minta, így végül ezt a mintát választottam, egyik kedvencem ez a minta ha ilyen mintában gondolkodok, és nem akartam fehérrel nyomdázni mint az előző manikűrnél, így a feketét választottam, fedőlakk nincs rajta, a mintán sincs.


Amit használtam:

- Eveline Sensitive 8in1 total action

- BP-FH14 Beautiful Eyes

- Moyra Stamping Polish SP.06

- Nicole Diary - 034



A lakkot tesztre kaptam, de ez nem befolyásolta a véleményem.



Ha megtetszett a lakk, akkor ITT tudjátok megrendelni. Ha pedig használjátok az AKAQ10 kódomat, kedvezményt is adnak, de csak a teljes árú termékekre vonatkozik.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése