2020. március 16., hétfő

331. TESZT | BPS | Márvány hatású fólia

Ilyen terméket még nem próbáltam, és mivel a ragasztó adott volt hozzá és a fólia nagyon megtetszett így gondoltam kipróbálom. Nincs tapasztalatom más fóliával se más fólia ragasztóval, ez az első amit próbáltam.



Élőben is nagyon megtetszett így úgy döntöttem ezt próbálom ki a termékek közül elsőnek.





Erről a fóliáról lenne szó, elsőre lehúzhatós alapra próbáltam, illetve mivel sose használtam erre a ragasztó fóliám így nem is igazán tudtam hogyan kéne használnom/működjön, így emiatt az első próbálkozásomra nem is sikerült, azt hittem én néztem be és ez mégse az.... de rákerestem neten és végül a második próbálkozásnál sikerült. Alaplakkot használtam (Evelin Sensitive 8in1) majd erre egy halvány áttetsző nude lakkot kentem, (Moyra Gel Look No.955 Fabienne) erre került rá a fóliaragasztó, vártam amíg megszáradt és a levágott darabokat rátettem a körmeimre és rá símítottam amíg nem tudtam úgy lehúzni hogy a minta része a körmömön maradt, a fólián meg semmi. Miután elkészültem használtam fedőlakkot is. (Seche Vite)





Ha valakinek van tapasztalata az ilyen fóliákkal meg használt is már, annak valószínű egyszerűbb meg könnyebben ment volna, de végül is nem volt olyan nehéz használni, csak elsőre rosszul álltam neki, nekem nagyon tetszett ez a módszer, ezzel is könnyen lehet mutatós manikűröket készíteni.


A fóliát tesztre kaptam, de ez nem befolyásolta a véleményem.


 
 Ha megtetszett a fólia, akkor ITT tudjátok megrendelni. Ha pedig használjátok az AKAQ10 kódomat, kedvezményt is adnak, de csak a teljes árú termékekre vonatkozik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése