2020. március 30., hétfő

333. TESZT | Avon Pro Colour in 60 second | Bustling Bordeaux, Insta-glam, Quicksand

 Ismét érkeztek újdonságok, igaz nem most vagy 1-2 hete, csak most volt időm tesztelni, illetve sajnos a körmöm letört, de időm ez után nem tudom mikor lett volna, így nem tudtam megvárni hogy megnőjenek illetve azt se akartam hogy akkor most megint x hétig nincs bejegyzés emiatt. Így inkább úgy döntöttem legyen kis körmön, hiszen sokan tesztelnek készítenek manikűrt kicsi körömre akiknek nem is szokott nagy körme lenni.


A választott három árnyalat élőben is nagyon tetszett, sokszor nehéz kiválasztani a hármat a sok szép színek közül. De azért mindig sikerül és mindegyik tetszeni szokott élőben is. Szokás szerint egybe vonom ezt a bejegyzést egy lemez tesztjével, így a 
manikűrök majd ott is láthatóak lesznek.


Bustling Bordeaux




Egy gyönyörű pirosas árnyalat, egy rétegben van a körmeimen, szokásos minőség, a lakk szépen terül, az ecsete is nagyon kényelmes, ettől függetlenül én néha melléfolyatom :D De könnyű vele lakkozni, nem figyeltem a száradást, felkentem lehúzhatós alapra majd ahol kimentem letakarítottam, majd fotóztam és nyomdáztam rá, azt szintén fotóztam, fedőlakkot nem használtam. Ez alapján arra tippelnék, hogy viszonylag gyorsan száradhat.



 
A manikűröknél pedig a szokás egy minta két körömre helyett pedig két minta két körömre lett, szerintem így is mutatós lett. Arany nyomdalakkot választottam hozzá ( BP-WN01/In fire) és egy born pretty (BORN PRETTY Flower Tango - L002) lemezt használtam, fedőlakkot még itt se használtam.


Insta-glam




 Itt is a lehúzhatós alappal kezdtem, majd egy rétegbe kentem fel, de végül úgy döntöttem kell egy második réteg is, jól is döntöttem, fedőlakkot nem használtam és szinte egyből utána kentem is a második réteget, a második rétegnél nem volt sok takarítani való, talán egy ujjamnál ment kicsit ki, lefényképeztem és nyomdáztam is rá a mintát, így itt is arra tudnék tippelni, hogy viszonylag gyorsan szárad.



 

 Itt is két mintát választottam, és ezüst színt ( Moyra Metal effect No. 301) és ugyanazt a born pretty lemezt mint az előző manikűrnél, fedőlakkot itt se használtam.

Quicksand







Itt is lehúzhatós alapra kentem egy réteget, ugyan az mint a másik kettőnél, hogy a fénykép készítés után nyomdáztam is rá a mintát, így ez is viszonylag gyorsan szárad. Nekem a három közül ez lett a kedvencem, még el tudnám majd képzelni hogy valami pelyhes vagy holo fedőlakkal fogom használni, de most nem akartam eltakarni a színt egyikkel sem. Fedőlakkot itt sem használtam.




 Itt is két mintát használtam, a lemez ugyan az mint az előző két manikűrnél, ehhez fehér színt választottam ( Born Pretty Stamping Polish 4#), talán a gyűrűs ujjamon lévő minta az amivel úgy vagyok, hogy inkább másikat választottam volna, most valahogy nem passzolt nekem, de nem akartam csak amiatt újrakezdeni az az ujjam, hogy másik mintát válasszak, fedőlakkot nem használtam, így le kellett volna mossam az egészet, így hagytam végül.


A lakkokat az avontól kaptam tesztre, de ez nem befolyásolta a véleményem, én nagyon szeretem az avon lakkokat, már előtte is voltak a márkától lakkjaim.

Nekem mind a három manikűr tetszett amit elkészítettem, nektek tetszenek az elkészített manikűrjeim? Ti szeretitek az avon lakkokat? Szoktatok beszerezni? Melyik a kedvencetek?



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése