2018. szeptember 24., hétfő

214. Kihívás | Kedvenc minta 5. Virág / Növény

A következő témánk pedig a virág vagy növény, ki melyiket szereti jobban. Mikor volt úgy időm nézelődtem blogokon és Mdolla Ágitól mentettem el egy rózsás manikűrt ami nagyon megtetszett, így mikor gondolkodtam mit alkossak egyből eszembe is jutott. Így azt a manikűrt "vadásztam" le tőle erre a témára.



Ez a manikűr volt az amit elmentettem, hogy majd egyszer újra szeretném alkotni annyira megtetszett. Hát eljött az alkalom.



Nem ugyanazokat a színeket használtam, illetve a piros lakkon lévő minta nem ugyan olyan csak hasonló. Egyszer már vadásztam Ágitól még blogos korszak előtt.

És az én manikűröm amit ez alapján elkészítettem.






Lehúzhatós alapra készítettem el a manikűröm, a nude és a piros szín is nyomdalakk, illetve a rózsásat is azzal a piros színnel töltöttem ki. Miután felkentem a színeket egy rétegben mind a kettőt, a pirosra nyomdáztam a rózsa mintákat. Ezután a másik rózsa mintát aminél kitöltöttem a piros színnel a rózsákat, körmömre transzferfólia ragasztót kentem, nekem ez a módszer jobban bevált, ha matricát készítek akkor is transzferfólia ragasztót használok. Miután megszáradt felnyomdáztam a mintát, mert még a nyomdán töltöttem ki a színnel, először az egyik majd a másik körmöm, majd matt fedőlakkal zártam, kivéve a piros színen előtte kentem fedőlakkot mert a matt fedőlakkom keni a nyomdát.

Amit használtam:




* Moyra Stamping Polish SP.18
*Moyra Stamping Polish SP.06
* Moyra Stamping Polish SP.02
* Moyra Transzferfólia ragasztó
* BP-99
*BBB 10
* Seche Vite dry fast top coat
* trend it up uv powergel matte top coat

Remélem tetszett az elkészült manikűröm és ne felejtsétek el megnézni a többiek manikűrjeit sem.


6 megjegyzés:

  1. Nagyon szép lett a manikűröd! (-:

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szuper manikűr lett.
    Köszönöm, hogy tőlem vetted az ihletet❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen :)
      Biztos fogok még, nagyon szeretem a manikürjeid ❤

      Törlés
  3. bár én nem vagyok egy rózsa-fan, de nagyon szép mani lett :)

    VálaszTörlés