2018. augusztus 6., hétfő

195. Manikűrvadász 39. forduló

Elérkeztünk a Manikűrvadász következő fordulójához, szám szerint a 39. forduló. Ha tehetem mindig jelentkezek, nem szeretem kihagyni a fordulókat, annak oka kell legyen ha tudom előre, hogy valószínű, nem fogok tudni alkotni rá, nem lesz úgy időm stb...  Már nagyon vártam az aktuális fordulót így alig vártam, hogy valahol lássam megosztva, hogy lehet rá jelentkezni, így egyből írtam is meg megosztottam mikor láttam, hogy már kint van a felhívás.






A mostani háziasszony pp., én pont őt is kaptam páromul. Ami egyedül elszomorít az az, hogy egyre kevesebben vagyunk, tudom magamról is hogy már nincs úgy időm sokszor kedvem a blogra, de most rászántam magam és próbálok aktívabb lenni, persze az már más, hogy más blogokat is olvassam, ha úgy van időm és eszembe jut akkor felnézek akik hirtelen eszembe jutnak. Így megértem, hogy biztos többen is így vannak vele akiknél nincs már úgy bejegyzés, a kommentelésről nem is beszélve. Na de most persze nem ez a lényeg :D

Összesen nyolc manikűrt mentettem el, amit végül négyre szűkítettem le.

1. Manikűr:



Nagyon tetszett ez a manikűr is, így muszáj volt elkészítenem, mikor néztem milyen lakkot használt, akkor már tudtam franken lesz, csak hogy kb hasonlítson is látom, hogy ő is frankent használt. Lemez nekem is megvolt így egyértelmű volt, hogy elkészítem.






2. Manikűr:



Nem kedvenc sorrend szerint rakom hanem ahogy készültek a manikűrök. Nem is tudom mi alapján választottam, hogy milyen sorrend alapján készítsem. Próbáltam hasonló színárnyalatot választani, ez a lemez pont nincs meg, de van hasonló mintám, és mivel tetszett elkészítettem.






3. Manikűr:



Mikor ezt megláttam tudtam, hogy ezt is mindenképp el kell készítenem, nagyon tetszett ez a manikűr, erre a témára én is készítettem, de teljesen mást akkor mikor aktuális volt. És mikor nézegettem és elértem ehhez a manikűrhöz már mentettem is el. Szerencsére a lemezek nekem is megvoltak, így nem volt akadálya, hogy elkészítsem.






4. Manikűr:



Mikor ezt is megláttam tudtam, hogy ezt is el akarom készíteni, imádom a sellős témájú manikűröket. Mikor elkezdtem nézelődni az akkori friss unikornisossal is pont így voltam, de mivel nem voltak hasonló dolgok a készletembe, így arról inkább lemondtam. Ennél is annyival tértem el, hogy a gyűrűs ujjamra is ment a minta, mert ilyen hasonló pelyheim nem voltak.








Ezek lettek volna az én manikűrjeim a témára, remélem tetszik nektek is. Bízom benne, hogy a legközelebbi fordulónál majd többen leszünk.

És ne felejtsétek el megnézni a többiek manikűrjeit se.




8 megjegyzés:

  1. Annyira gyönyörű mind a négy! Habár arra számítottam, a sellős jön be majd nagyon, mégis az a csipkés, a 3. ami nekem legjobban tetszik!! *3*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, örülök hogy tetszenek *-* Nekem ks az a kedvencem 😍

      Törlés
  2. Nagyon szép az összes, ügyes vagy Bella. Nekem is a harmadik tetszett a legjobban, olyan kis csinos manikűr lett!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, örülök hogy neked is tetszik, akkor már hárman vagyunk akiknek az a kedvence 😍

      Törlés
  3. Mindegyik olyan szép lett! (-: És szinte tökéletes másolatok. (-: Azt hiszem, a sellős a kedvencem. (-:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Igyekeztem nem eltérni az eredetitől :) Nekem az csak a második kedvencem lett, pedig imádom a sellős manikűröket :)

      Törlés
  4. úristen négyet is vadásztál!! fantasztikus vagy! nagyon jól sikerült mind <3 :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi 😍😘 Olyan szép manikat alkotsz, nem volt könnyű dönteni, így "csak" négyre tudtam leszűkiteni a kört 😊

      Törlés