2019. július 4., csütörtök

287. TESZT | Born Pretty Holographic Glitter Gel Polish BP-ITN04 Loving Eyes & BP-181 Stamping Plate

A manikűr illetve a képek kb 2-3 hete megvannak már, de a bejegyzésig valahogy sose jutottam, mindig csak a kihívásra volt idő, de most sikerült és elkészültem vele. Ez az első gél lakk amit kértem, gyönyörű színe van, én egyből bele is szerettem.



Az ecsete kicsit kusza volt nem volt könnyű vele a sűrű gél lakkot felkenni, de sikerült azért viszonylag normálisan felkenni csak figyelni kell rá.


A szokásos fehér arany dobozába érkezett amiről képet nem is csináltam, de maga az üvege is szép fehér és arany, mint mostanában szokott lenni.



 Készítettem az ecsetről is képet, de itt pont nem látszik szerintem milyen volt az ecsete, itt normálisnak látszik és talán idővel ilyen is marad.





Mivel én magamnak nem gél lakkozok így lehúzhatós alapra készítettem el, két rétegben látható a körmeimen, ennyi pont elég is volt a teljes fedéshez. Nagyon szép holo közép bordó szín, én egyből beleszerettem és hiába nem gél lakkozok biztos kérek majd még a kollekcióból más színeket esetleg lehet idővel mindet be is fogom szerezni.

Ezt egybe kötöm most egy kis kerek lemez tesztjével is, így legalább lesz manikűr is, mivel kis lemez szerintem egy minta elég is belőle, hogy lehessen látni hogyan teljesít.


A lemez még fóliával.

  
Itt már levettem róla a fóliát.



Ezt a manikűrt készítettem hozzá, itt nem éri napfény de szerintem még így is nagyon szép, a mintákra tettem fedőlakkot, a Seche Vite sima fedőlakkom, nem gél fedőlakkot.



Először csak a fenti két képet akartam berakni, de olyan szép ezen a két képen is így muszáj volt beraknom ezeket is.

Szerintem nagyon szép, a színe is ugye, de ha nem éri napfény és nem csillog ezerrel akkor is szép kellemes színe van a lakknak, így én csak ajánlani tudom azoknak akik szoktak gél lakkozni. A lemez is teljesen jól használható akár csak a többi lemezük, így őt is csak ajánlani tudom akinek tetszenek róla a minták.



Én a mintának azt a részét használtam amit be is jelöltem, sokféle képpen fel lehet használni szerintem. Ezután elkészítettem magamnak rendes körömlakkal is hasonló színben ezt a manikűrt.



Telefonos kép, a mintát nem sikerült olyan szépen rányomdáznom mint a gél lakkos manikűrnél, de így is szerettem hordani. A bordó lakk pedig az NCLA Kamchatka árnyalata.

- Moyra Stamping Series Liquid Tape
- Born Pretty Holographic Glitter Gel Polish BP-ITN04 Loving Eyes
- Born Pretty Stamping Polish 4#
- BP-181
- Seche Vite dry fast top coat


A termékeket tesztelésre kaptam, de ez nem befolyásolta a véleményemet, én nagyon szeretem a Born Pretty termékeit.



 Ha megtetszett volna bármelyik termék akkor a felsorolásnál a nevére kattintva kiadja hozzá a linket. Ha pedig használjátok az AKAQ10 kódomat, kedvezményt is adnak, de csak a teljes árú termékekre vonatkozik.

2 megjegyzés:

  1. A választott mintával is nagyon szép, de simán bevállalnám minta nélkül is...😍 Olyan szépen csillog!😍

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi 😍 Amúgy szerintem is 😍 Csak akkor már egybe kötöttem azzal a kis lemezzel így az is meglett nem kellett külön poszt meg manikűr 😁

      Törlés