2019. július 29., hétfő

296. Kihívás | Nyárra hangolódva 9. Csipke

El is érkeztünk a következő állomáshoz egyben az utolsó előttihez, bár én sokkal előrébb vagyok így nekem úgy mond még gyorsabban eltelt ez a kihívás. De már megvan ami ez után lesz, így ezután is lehet majd alkotni témákra. Nekem egyik kedvenc mintám a csipke így egyértelmű volt, hogy benne lesz a témák között.



Eredetileg mikor nekiálltam lakkozni nem a témára akartam mert hogy van időm bőven addig, csak valamit lakkozzak, majd úgy voltam lehet másnap teszek rá mintát... de végül üresnek éreztem és tettem rá, és ha már csipke mintát akkor már ez került be a témára manikűrnek is.





Mikor nincs úgy kedvem semmihez sokszor használom ezt a kombinációt, egyik kedvenc nude lakkom, egy rétegben még nem fed, de nem is tudom használtam-e már több réteggel nem csak egyel, majd erre egy franken csillámos holo fedőlakkom kentem. Van mikor csak úgy magába hordom van hogy teszek mintát, mikor mihez van kedvem. Most ehhez volt, meg tettem mindre és úgy már nagyon tetszett is, ez az egyik kedvenc mintám . Mikor azt a lemezt vettem amin a minta is van, csak emiatt az egy minta miatt amit nem szoktam mert egy minta miatt sose veszek meg egy lemezt... de ebbe a mintába annyira beleszerettem hogy kellett. Persze használtam már több mintát is róla, de akkor is ez a nagy kedvenc mintám a lemezről.

Amit használtam:




- Eveline Sensitive 8in1 total action
- RdeL Young #13 Sand Francisco
- Franken Polish by Akane
- Seche Vite dry fast top coat
- Born Pretty Stamping Polish 4#
- Moyra Stamping Plate 31 - Lacelove 2

Remélem nektek is tetszett az elkészült manikűröm, és ne felejtsétek el megnézni a többiek manikűrjeit se.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése