2019. július 8., hétfő

288. Kihívás | Nyárra hangolódva 6. Toll/Álomfogó

El is érkeztünk a következő fordulóhoz, mostanában amiket készítek manikűrt azokat hordom is, de szerencsére sikerül előre elkészülnöm ha bármi lenne így mindig van manikűröm a fordulókra, főleg most hogy részt szeretnék venni egy másik kihíváson is ami csak úgy lehetséges ha előre megvagyok addig amikor majd a másik kihívásról is posztolni kell a manikűrt. Eddig úgy tűnik be tudom vállalni a másik kihívást is.


 Nem bonyolítottam túl, emlékeztem egy régebbi manikűrömre, ha jól emlékszem azt egy ManiCute témára készítettem, az jutott egyből eszembe hogy azt az alapot szeretném használni és a mintát amit akkor.


http://akaneshinozuka.blogspot.com/2017/07/152-manicute-tollak.html

Ez a manikűr volt az, nem teljesen ilyen lett, mivel nem dupla nyomdáztam, csak az arannyal és változtattam a mintán is mert a két középsőre került csak, a másik két körmömre másik mintát választottam. A képre kattintva megnyitja a bejegyzést is, ez egy 2017. Július 3.-ai manikűr ami majdnem két éve készült.

És akkor a mostani manikűr.







Ez a mostani manikűröm, alaplakkot is használtam mivel hordtam is, majd két rétegben a színt, arra jött a minta majd fedőlakk. Nekem nagyon tetszett a végeredmény, szívesen hordtam a manikűrt.

Amit használtam:





- Eveline Sensitive 8in1 total action
-  Zoya Zuza
- Seche Vite dry fast top coat
- Moyra Stamping Polish SP.09
- BM-S308 
- Moyra Stamping Plate 38 - Aboriginal

 Remélem nektek is tetszett és ne felejtsétek el megnézni a többiek manikűrjeit se.

 

4 megjegyzés:

  1. Nagyon csini csajos manit készítettél ��

    VálaszTörlés
  2. nagyon szép mani! igyekszem visszatérni, és időben alkotni de annyira el vagyok úszva mindennel :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen :) Hát amint lesz majd időd rá várunk vissza :)

      Törlés